Dátum: 2017 június 24. (szombat) | Iván

hírek

hétvégi összefoglaló

Klub szakosztály 2017-04-27 Megtekintések száma: 779

Támadójátékunk négy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zárult a hétvégén rendezett 24. bajnoki fordulóban. Az U16 stabilan vezeti a tabellát, veretlenül menetel a tavaszi idényben. Az U14 és az U17 a dobogóért küzd, amihez szinte egy-egy gőztes mérkőzés is elegendő lehet! Az U15 a Pécs elleni játszma után újra a jobbak köreiben.

U14. "A Pécset fogadtuk a bajnokság 24. fordulójában. A tavaszi találkozók sikerei után még többet és többet akartunk nyerni. A meccs sajnos nem úgy kezdődött, ahogy azt elterveztük. Mi támadtunk, az ellenfél viszont visszaállt védekezni, nem nagyon akart játszani, mégis ők szerezték meg a vezetést. Pontatlanul játszottunk, de így is mi uraltuk a mérkőzést. Zsombor egyenlített, de ezután kicsit kapkodtunk. A szünetben tisztáztuk a dolgokat, és újult erővel mentünk vissza a pályára. Az 50. percben szabadrúgás következett, Bedő Roli nagyon szépen kilőtte a bal alsó sarkot. Ezzel már nálunk volt az előny. Pár perccel az ellenfél középkezdését követően egy védelmi hibából talált be. Ezután már, érzésem szerint, görcsösen futballoztunk, és mivel meg akartuk nyerni a mérkőzést, ki is támadtunk - ennek köszönhető, hogy az ellenfél megszerezte a 3. gólját is. További sok sikert kívánok a csapatnak, és mindent megteszünk, hogy minel előrébb végezzünk a tabellán." Venczák Máté kapus. UTE-PMFC 2-3 (1-1)

U15. "Nagyon jó felfogásban, szépen játszott a csapat az első félidőben! A második kicsit kapkodósra sikerült, ennek több oka is volt, amit folyamatosan korrigalunk, javítunk. Több kiváló egyéni teljesítményt láttam, ami bizakodásra ad okot a közeljövőben. Garatulálok a csapatnak a játékhoz és természetesen az eredményhez." - Gál Csaba vezetőedző UTE - PMFC: 3-2.

U16. "Gratulálok játékosaimnak a győzelemhez, mert egy nagyon értékes három pontot szereztünk a hazai pályán lévő és tavasz óta veretlen szegedi csapattól. A mérkőzés forgatókönyve a szokásos volt: az ellenfél nagyon mélyen védekezett, és a mi játékunk pedig az volt, hogy ezt a zárt védekezést feltörjük, amit a jó teljesítménynek köszönhetően töbször is meg tudtunk valósítani. A játékidő alatt két alkalommal is sikerült betalálnunk." – Szél József, vezetőedző. SZEOL SC - UTE: 1-2 (0-1)

U17. "Jó ritmusban kezdtük a mérkőzést. Türelmesen járattuk a labdát, és a lehetőségeink is megvoltak rá, hogy már az első félidőben elhúzzunk az ellenféltől, de csak a félidő hajrájában sierült betalálnunk. A második játékidő első percében megszereztük a második  gólunkat. Innentől kezdve az ellenfél összeesett, és sorozatban szállítottuk a gólokat! Kiemelném Böndi Ádám egyéni teljesítményét: nem csak a góljai, hanem remek játéka és labdanélküli mozgása miatt is." Rácz György, edző. SZEOL SC - UTE: 0-5.

U18. "Sajnos ezen a mérkőzésen nem játszottunk túl jól, mert sok pontatlanság volt a játékunkban. Így az eredményt igazságosnak tartom. Hozzátenném azt, hogy Becze Flóri kapusunk a mezőnyben is jól teljesített ezen a mérkőzésen." FC Hatvan - UTE: 2-2 (1-1).

U19. "Ismét bebizonyosodott, hogy akkor tudunk sikeresek lenni, ha merünk focizni! A jó játékos két legfontosabb ismérve, hogy gyorsan tanul és a nehéz helyzetekben is higgadt marad! Nagyon fontos, hogy e tekintetben edzésről edzésre és mérkőzésről mérkőzésre fejlődjünk." Gáncsos András, vezetőedző. UTE - PMFC: 2-1 (0-1)

UTE Labdarúgó Akadémia

Kedvelj minket a Facebookon!

Képek

U15, UTE-MTK 1-1 - 2016-10-08 című gallériából ízelítő

Videó

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41